Minden olyan tökéletes volt. Buliztunk egyet a srácokkal a
Purple Haze-ben. Szokásos koncert utáni buli volt. Most visszafogtuk kissé a
piát, inkább élveztük egymás társaságát, és beszélgettünk. Jimmy volt kivétel…
Ő vedelte az alkoholt, és ki tudja, még mivel mérgezte magát.
- Haver… - fogtam meg a vállát, ő pedig rám nézett. Szemei csillogtak a piától.
- Tessék? – röhögte.
- Most már kicsit fogd vissza magad. Élvezzük az estét, élvezzük az életet. De ne így, kérlek.
- Rendben Brian, rendben. – sóhajtotta, majd a többiek felé fordult, és ő is beszélgetni kezdett.
Késő éjjel van, körülbelül fél kettő lehet. Most már kéne mennünk, ránk fér a pihenés. Felkeltünk a helyünkről, és kifelé indultunk. Épp az ajtóhoz értünk, mikor nyöszörgést hallottam mögülem. Hátranéztem, és Rev holtsápadt arcát véltem felfedezni.
- Jimmy, mi a baj? – mentem vissza hozzá, de lassú voltam, mert összeesett.
- BAZDMEG, JIMMY! – üvöltötte Matt, és a másik három srác is odarohant barátunkhoz. Jimmy csak egyszer esett össze pia miatt, de akkor is kórházba került. Félek, hogy baja esik.
- Jimmy, szólalj meg! – fordítottam a hátára, de nem szólalt meg. Sűrűn kapkodta a levegőt, szemei össze voltak szorítva, néha fájdalmas sóhajok hagyták el száját. – Könyörgöm, mond, hogy nincs semmi bajod! – csak nyöszörgött egyet, majd halk szóra nyitotta száját:
- Fáj… nagyon fáj…
- A szíve! – kiáltott fel Zacky, Rev másik oldalára térdelt, és kezét legjobb barátom szívére tette. – Felpörgött, nagyon gyorsan ver. Orvost kell hívnunk, mielőtt valami komolyabb baja esik! – sietetett minket. Rögtön telefonomhoz kaptam, bepötyögtem a mentősök számát, addig a többiek próbálták Jimmy-t helyrehozni, valamilyen szinten.
~ Vegyétek már fel, hogy a kurva Isten baszna belétek! ~ Pont abban a pillanatban fel is vették, és elhadartam nekik mindent.
- Vigyék a házához Mr. Sullivan-t, odamegyünk rögtön. Hol lakik? – elmondtam a címét, majd megköszönték, és letették. Tíz percet mondtak. Az kibaszott sok idő! Lehet, hogy addigra meghal! Nem, az nem történhet meg, James Sullivan nem halhat meg itt és most!
Visszatérdeltem hozzá, és arcára néztem.
- El kell vinnünk a házához, most! – mondtam dühösen, és mind a négyen felszedtük a földről, betettük hátra a kocsiban, én és Zacky melléje ültünk, Matt pedig szélsebesen száguldva ment Jimmy háza felé.
Mikor odaértünk, berontottunk. Nyitva volt az ajtó. Felkaptuk őt, és bevittük a kanapéhoz. Lefektettük, én pedig letérdepeltem mellé. Johnny földbegyökerezett lábakkal figyelte, ahogy Matt és Zacky sürögtek-forogtak Jimmy körül, valamennyi segítséget nyújtani neki.
- Próbáld már magadat hasznosítani! – üvöltöttem rá. Észbekapott, és odarohant mellém, nézni kezdte a szívverését. Matték is odakerültem mellénk. Zacky a mellkasát nyomta Rev-nek, Johnny barátom nyakán mérte ujjaival a pulzusát, Matt pedig szorította a jobb kezét, én pedig a balt.
- Jimmy, ne hagyj itt, kérlek… - nyöszörögtem, egyre jobban éreztem, hogy elsírom magam.
- Gyorsul a pulzusa, és egyre gyengébb! – szinte sikította Johnny, én pedig egyre szorosabban fogtam Jimmy kezét, és szemeim még jobban szúrtak, mind eddig.
- Könyörgöm, ne halj meg, szükségem van rád… Mindenkinek szüksége van rád! – suttogtam. Jimmy nyögött egyet gyengén, és szemeit kinyitotta. Kristály kék szemeit rám szegezte, és nagyon halványan elmosolyodott. Kikerekedtek a szemeim. Féltem. A vérnyomásom az égbeszökött, szívem egyre erősebben kalimpált.
- Köszönöm…… - suttogta alig hallhatóan Jimmy. – Mindent… - ezután egy hatalmas sóhaj hagyta el száját, és baloldalra csuklott a feje. Itt hagyott… Nem bírtam tovább, szemeimből rögtön folyni kezdtek a könnyek.
- Nem… - motyogta Zacky szinte már sírva. Elszakadt nálam a cérna, teljes erőmből zokogni kezdtem.
- JIMMY!!! – ordítottam sírva, és fejemet mellkasára hajtottam, ott potyogtattam tovább könnycseppjeimet. Johnny következett, teljes erejéből zokogni kezdett, és beleütött a falba.
- Miért, Istenem, miért?! – kiáltotta, és már csak sírt, homlokát a falnak döntve. Matt sem bírta tovább, még erősebben szorította Jimmy jéghideg kezét, és most már ő is csatlakozott. Zacky is nemsokára velünk együtt sírt.
Miért? Ez a kérdés ismétlődött a fejemben újra és újra. Miért pont ő? Miért most? Olyan fiatal volt. Kibaszott 28 évet élt meg, pedig többet is megérdemelhetett volna. Sokkal többet. Az a sok pia… Meg a drogok… Az végzett vele. Talán ha nem szokik rá. Mondjuk már 16 évesen vedeltünk. Az az oka mindennek. Hogy menőzni akartunk a piálással. És most mi lett belőle? Egy ártatlan ember halála következett be. A legjobb barátomé.
- Jimmy… - suttogtam, és ránéztem. Szemeimből megállás nélkül folytak a könnycseppek. – Ha… ha hallod ezt… akkor… - még jobban zokogni kezdtem. – tudd, hogy… kurvára hiányzol… már most. Szeretlek, Jimmy… Te vagy… te vagy a legjobb barátom… Sosem felejtelek el… - ismét ránéztem. Arca olyan nyugodt volt, minden fájdalom eltűnt róla. – Jobb helyen vagy… De mellettünk… még jobb helyed lenne… - szavaimat a srácok engem nézve hallgatták, és végül mind a négyen egyszerre kezdtük el újra a zokogást.
Megérkeztek a mentősök. De már mind hiába… Felkapták, és elvitték, be a kórházba. Utána, következő év januárjában el is temettük őt a Huntington Beach-i temetőben… Ahol örökre nyugalomra lelt.
És így fejeződött be ez a tökéletes este… Dobosunk, és egyben legeslegjobb barátunk halálával. Főleg az enyém. Ő volt a legfontosabb személy számomra az egész bandában. És itt hagyott… Soha többet nem számíthatok a közelségére, soha nem számíthatok rá igazából. Most már csak könnyek fognak jönni, ha rágondolok.
Ez a történés szült meg egy új dalt: So Far Away…
- Haver… - fogtam meg a vállát, ő pedig rám nézett. Szemei csillogtak a piától.
- Tessék? – röhögte.
- Most már kicsit fogd vissza magad. Élvezzük az estét, élvezzük az életet. De ne így, kérlek.
- Rendben Brian, rendben. – sóhajtotta, majd a többiek felé fordult, és ő is beszélgetni kezdett.
Késő éjjel van, körülbelül fél kettő lehet. Most már kéne mennünk, ránk fér a pihenés. Felkeltünk a helyünkről, és kifelé indultunk. Épp az ajtóhoz értünk, mikor nyöszörgést hallottam mögülem. Hátranéztem, és Rev holtsápadt arcát véltem felfedezni.
- Jimmy, mi a baj? – mentem vissza hozzá, de lassú voltam, mert összeesett.
- BAZDMEG, JIMMY! – üvöltötte Matt, és a másik három srác is odarohant barátunkhoz. Jimmy csak egyszer esett össze pia miatt, de akkor is kórházba került. Félek, hogy baja esik.
- Jimmy, szólalj meg! – fordítottam a hátára, de nem szólalt meg. Sűrűn kapkodta a levegőt, szemei össze voltak szorítva, néha fájdalmas sóhajok hagyták el száját. – Könyörgöm, mond, hogy nincs semmi bajod! – csak nyöszörgött egyet, majd halk szóra nyitotta száját:
- Fáj… nagyon fáj…
- A szíve! – kiáltott fel Zacky, Rev másik oldalára térdelt, és kezét legjobb barátom szívére tette. – Felpörgött, nagyon gyorsan ver. Orvost kell hívnunk, mielőtt valami komolyabb baja esik! – sietetett minket. Rögtön telefonomhoz kaptam, bepötyögtem a mentősök számát, addig a többiek próbálták Jimmy-t helyrehozni, valamilyen szinten.
~ Vegyétek már fel, hogy a kurva Isten baszna belétek! ~ Pont abban a pillanatban fel is vették, és elhadartam nekik mindent.
- Vigyék a házához Mr. Sullivan-t, odamegyünk rögtön. Hol lakik? – elmondtam a címét, majd megköszönték, és letették. Tíz percet mondtak. Az kibaszott sok idő! Lehet, hogy addigra meghal! Nem, az nem történhet meg, James Sullivan nem halhat meg itt és most!
Visszatérdeltem hozzá, és arcára néztem.
- El kell vinnünk a házához, most! – mondtam dühösen, és mind a négyen felszedtük a földről, betettük hátra a kocsiban, én és Zacky melléje ültünk, Matt pedig szélsebesen száguldva ment Jimmy háza felé.
Mikor odaértünk, berontottunk. Nyitva volt az ajtó. Felkaptuk őt, és bevittük a kanapéhoz. Lefektettük, én pedig letérdepeltem mellé. Johnny földbegyökerezett lábakkal figyelte, ahogy Matt és Zacky sürögtek-forogtak Jimmy körül, valamennyi segítséget nyújtani neki.
- Próbáld már magadat hasznosítani! – üvöltöttem rá. Észbekapott, és odarohant mellém, nézni kezdte a szívverését. Matték is odakerültem mellénk. Zacky a mellkasát nyomta Rev-nek, Johnny barátom nyakán mérte ujjaival a pulzusát, Matt pedig szorította a jobb kezét, én pedig a balt.
- Jimmy, ne hagyj itt, kérlek… - nyöszörögtem, egyre jobban éreztem, hogy elsírom magam.
- Gyorsul a pulzusa, és egyre gyengébb! – szinte sikította Johnny, én pedig egyre szorosabban fogtam Jimmy kezét, és szemeim még jobban szúrtak, mind eddig.
- Könyörgöm, ne halj meg, szükségem van rád… Mindenkinek szüksége van rád! – suttogtam. Jimmy nyögött egyet gyengén, és szemeit kinyitotta. Kristály kék szemeit rám szegezte, és nagyon halványan elmosolyodott. Kikerekedtek a szemeim. Féltem. A vérnyomásom az égbeszökött, szívem egyre erősebben kalimpált.
- Köszönöm…… - suttogta alig hallhatóan Jimmy. – Mindent… - ezután egy hatalmas sóhaj hagyta el száját, és baloldalra csuklott a feje. Itt hagyott… Nem bírtam tovább, szemeimből rögtön folyni kezdtek a könnyek.
- Nem… - motyogta Zacky szinte már sírva. Elszakadt nálam a cérna, teljes erőmből zokogni kezdtem.
- JIMMY!!! – ordítottam sírva, és fejemet mellkasára hajtottam, ott potyogtattam tovább könnycseppjeimet. Johnny következett, teljes erejéből zokogni kezdett, és beleütött a falba.
- Miért, Istenem, miért?! – kiáltotta, és már csak sírt, homlokát a falnak döntve. Matt sem bírta tovább, még erősebben szorította Jimmy jéghideg kezét, és most már ő is csatlakozott. Zacky is nemsokára velünk együtt sírt.
Miért? Ez a kérdés ismétlődött a fejemben újra és újra. Miért pont ő? Miért most? Olyan fiatal volt. Kibaszott 28 évet élt meg, pedig többet is megérdemelhetett volna. Sokkal többet. Az a sok pia… Meg a drogok… Az végzett vele. Talán ha nem szokik rá. Mondjuk már 16 évesen vedeltünk. Az az oka mindennek. Hogy menőzni akartunk a piálással. És most mi lett belőle? Egy ártatlan ember halála következett be. A legjobb barátomé.
- Jimmy… - suttogtam, és ránéztem. Szemeimből megállás nélkül folytak a könnycseppek. – Ha… ha hallod ezt… akkor… - még jobban zokogni kezdtem. – tudd, hogy… kurvára hiányzol… már most. Szeretlek, Jimmy… Te vagy… te vagy a legjobb barátom… Sosem felejtelek el… - ismét ránéztem. Arca olyan nyugodt volt, minden fájdalom eltűnt róla. – Jobb helyen vagy… De mellettünk… még jobb helyed lenne… - szavaimat a srácok engem nézve hallgatták, és végül mind a négyen egyszerre kezdtük el újra a zokogást.
Megérkeztek a mentősök. De már mind hiába… Felkapták, és elvitték, be a kórházba. Utána, következő év januárjában el is temettük őt a Huntington Beach-i temetőben… Ahol örökre nyugalomra lelt.
És így fejeződött be ez a tökéletes este… Dobosunk, és egyben legeslegjobb barátunk halálával. Főleg az enyém. Ő volt a legfontosabb személy számomra az egész bandában. És itt hagyott… Soha többet nem számíthatok a közelségére, soha nem számíthatok rá igazából. Most már csak könnyek fognak jönni, ha rágondolok.
Ez a történés szült meg egy új dalt: So Far Away…
