Mun Junghyuk az eredeti nevem, a harmincas éveim közepét
súrolom. Általában teljesen más névvel ismernek, ha egyáltalán szükségem van
álnévre. Sorozatgyilkos vagyok. Kérésre ölök, mappák szerint. Egyszer viszont olyan
ember életét kellett kioltanom, akiét nem igazán szerettem volna. Nem akartam,
de kénytelen voltam, ha nem akarok éhen halni, vagy esetleg áldozatom helyett
engem nyírjanak ki… De még mindig mar a bűntudat.
- Junghyuk, nézd meg az e-mail-edet! Megjött a következő aktád - kaptam egy telefonhívást egyik héten, mint mindig. Nem is tudom már pontos idejét ennek. Bármennyire akarom, képtelen vagyok a felejtésre.
Egyetlen egy szó nélkül tettem le, a laptopot felnyitva és beindulására várva gondolkodtam: Nő vagy férfi? Fiatal vagy idős? Esetleg velem egykorú? Koreai, mint én, vagy teljesen más nemzetiségű? Volt hozzá valaha közöm?
Az utolsó bennem felötlődő kérdéstől egyenesen megborzongtam. Bárki volt az áldozatom, mindig egy rezzenés nélkül gyilkoltam meg, de ha egy hozzátartozómat kéne… Arra nem tudom, hogy képes lennék-e. Amennyire kiismertem ezt az énem s életem, előfordulhat. Túlságosan megedződtem ehhez. Csak a lelkiismeretemben van emberség… még. Lehet, már az is ki fog belőlem halni, ha ezt így folytatom. Hiányzott a banda.
15 évet hagytunk hátra, nem ment több. Nem voltunk már egy csapat, nem volt összetartás vagy az a szeretet, mint annak idején. Szétváltak útjaink, mindenki másfelé. Senkiről nem hallottam, azt se tudom, mi van velük. Viszont egy ember megmaradt, akivel még tartom a kapcsolatot. Ő nem más, mint Lee Minwoo. Az egyik legjobb barátom a Shinhwa-ból. Bolondos, barátságos, megértő. A legcsodálatosabb ember, akit megismertem. Zenélésünk idején is megvolt ez a „munkám”, ami most is úgy mond életben tart, viszont erről rajtam kívül senki nem tudott. Mindig volt valamiféle indokom, amivel kimagyarázhattam magam abból, mikor kihagytam egy-egy próbát. Igazából pedig vért ontottam.
Bekapcsolt a számítógép, kurzorommal az Internet ikonjára kattintottam. E-mailfiókomra menve vártam, ameddig betöltenek az adatok. Először a képet hozta be. Hunyorítottam, hátha jobban látom.
- Nagyon hasonlít Minwoo-ra – állapítottam meg. Lassan a szöveg is betöltött, olvasni kezdtem.
- Junghyuk, nézd meg az e-mail-edet! Megjött a következő aktád - kaptam egy telefonhívást egyik héten, mint mindig. Nem is tudom már pontos idejét ennek. Bármennyire akarom, képtelen vagyok a felejtésre.
Egyetlen egy szó nélkül tettem le, a laptopot felnyitva és beindulására várva gondolkodtam: Nő vagy férfi? Fiatal vagy idős? Esetleg velem egykorú? Koreai, mint én, vagy teljesen más nemzetiségű? Volt hozzá valaha közöm?
Az utolsó bennem felötlődő kérdéstől egyenesen megborzongtam. Bárki volt az áldozatom, mindig egy rezzenés nélkül gyilkoltam meg, de ha egy hozzátartozómat kéne… Arra nem tudom, hogy képes lennék-e. Amennyire kiismertem ezt az énem s életem, előfordulhat. Túlságosan megedződtem ehhez. Csak a lelkiismeretemben van emberség… még. Lehet, már az is ki fog belőlem halni, ha ezt így folytatom. Hiányzott a banda.
15 évet hagytunk hátra, nem ment több. Nem voltunk már egy csapat, nem volt összetartás vagy az a szeretet, mint annak idején. Szétváltak útjaink, mindenki másfelé. Senkiről nem hallottam, azt se tudom, mi van velük. Viszont egy ember megmaradt, akivel még tartom a kapcsolatot. Ő nem más, mint Lee Minwoo. Az egyik legjobb barátom a Shinhwa-ból. Bolondos, barátságos, megértő. A legcsodálatosabb ember, akit megismertem. Zenélésünk idején is megvolt ez a „munkám”, ami most is úgy mond életben tart, viszont erről rajtam kívül senki nem tudott. Mindig volt valamiféle indokom, amivel kimagyarázhattam magam abból, mikor kihagytam egy-egy próbát. Igazából pedig vért ontottam.
Bekapcsolt a számítógép, kurzorommal az Internet ikonjára kattintottam. E-mailfiókomra menve vártam, ameddig betöltenek az adatok. Először a képet hozta be. Hunyorítottam, hátha jobban látom.
- Nagyon hasonlít Minwoo-ra – állapítottam meg. Lassan a szöveg is betöltött, olvasni kezdtem.
Név: Lee Minwoo
Születési dátum, hely: 1979. július 28, Dél-Korea
Kor: 35
Jelenlegi lakhely: <cím> Szöul, Dél-Korea
Foglalkozása: korábban a Shinhwa énekes, jelenleg munkanélküli
Családi állapota: egyedülálló
Születési dátum, hely: 1979. július 28, Dél-Korea
Kor: 35
Jelenlegi lakhely: <cím> Szöul, Dél-Korea
Foglalkozása: korábban a Shinhwa énekes, jelenleg munkanélküli
Családi állapota: egyedülálló
Tudom Junghyuk, ő a legjobb barátod. Viszont kíváncsi vagyok, mennyire
vagy bátor.
Emlékszel, holnapután virradó hajnalra! Gondolkodj, mit teszel vele! Ne hagyj nyomokat!
Emlékszel, holnapután virradó hajnalra! Gondolkodj, mit teszel vele! Ne hagyj nyomokat!
Sok szerencsét!
I. 16. 20:48
Ijedten csaptam le a laptop fedelét, a fejemet fogtam. Miért
kéri, hogy öljem meg őt? Hiába akar tesztelni, erre nem kérhet.
- Én ezt nem akarom… - motyogtam magam elé. Már majdnem sírtam és a hajamat téptem volna ki a helyéről. Meg kell tennem, mert engem fog megölni. Letettem a gépet, és egy sóhajjal kísérve elvonultam a fürdőbe.
- Junghyuk, nem mondhatod vissza! Ez a kötelességed!
- De én nem fogom meggyilkolni a legjobb barátomat!
Már kora reggel felhívtam, hátha elérem nála, hogy visszamondjuk a dolgot, s keressünk egy másik célpontot, akihez semmi nem fűz. Ki akartam menteni magamat ez alól, főleg Minwoo-t.
- Nincs kilépés. Pont – rakta le. Percekig néztem a telefonomat, majd idegességemben a földhöz vágtam. Leesett a hátlapja, akkumulátora valamerre elrepült. Szuszogtam a dühtől. Nem akartam megtenni, nem volt szívem. Kemény 15-16 év veszne oda. Ott volt a banda, meg a magánéletünk, ami végigkísérte ezt a másfél évtizedet. Ugyan feloszlottunk a többiekkel, mentek a saját fejük után, viszont Min kitartott mellettem. Ha jól tudom, ő Hyesung-gal és Andy-vel is tartja a kapcsolatot, de ebben nem vagyok biztos. Viszont abba igen, hogy a mi barátságunk megmaradt. Illetve… ameddig meg nem szakítottam.
Lassan lement a Nap, a tükörbe néztem, óráknak tűnt az a röpke tíz perc, amit a tükör előtt töltöttem, tükörképemmel szemezve. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam.
- Hát akkor… menjünk kinyírni egy barátunkat… - Felkaptam egy pólót meg egy pulóvert, végül a cipőm. Pisztolyom és bicskám már a zsebemben pihent. Így mentem le a garázsba. Autómba pattanva indultam el Minwoo házához. Görcsösen szorítottam a kormánykereket, hajtottam előre. A horizonton a vörös szín dominált, az ég tetején lassan megvillantak a legelső fényes csillagok, fekete háttérrel kontrázva. Besötétedett minden, a nappalt átváltotta az éjszaka. Ez volt a tökéletes időpont.
Leparkoltam, de kissé kifordítottam a járgányt, hogy a végén minél előbb eltűnhessek a helyszínről. Kesztyűt húztam az ujjlenyomatok hátrahagyásának elkerülése végett. Becsöngettem, barátom hamar nyitotta is az ajtót. Nyakamba ugrott, szinte szó szerint. Magához ölelt szorosan.
- Eric! De örülök, hogy látlak! – vigyorgott boldogan. Igyekeztem viszonozni a mosolyt. Beljebb invitáltam, levettem a dzsekim, viszont minden más maradt. Ezt hamar meg is kérdőjelezte – Miért nem kapod le a cipőd? Meleged lesz.
- Épp ez a jó. Fázom – Ez volt a lehető legbénább ürügy, amit bevethettem, mert a házban gőzerővel működtek a radiátorok. De Min rám hagyta. Megrántotta a vállait nevetve – Kaphatok inni valamit?
- Persze, szolgáld ki magad! – indult a konyhába, követtem. Ameddig sorolta, hogy mi közül választhatok, elővettem a zsebkésem, kirántottam a tokból – Szóval, csak enny… ihh… - Mikor irányomba fordult, mellkasában végezte pengéje. Visszafojtódott a lélegzete, először le, majd a szemeimbe nézett – Eh… Erich…
- Bocsáss meg – Kihúztam belőle a „kezdőlöketet”, a lyukra rakva kezét rogyott a földre, a térdeire. El sem tudom mondani, mekkora fájdalom volt ez nekem. Egy vércsepp jelent meg szája szélén, lassan végiggördült ajkain, állán, végül a csempén végezte. Eltettem késem, megtörölve egy törlőrongyban.
- Mhi… Miérth thetted ezt…? – lihegte, sebét markolta, közben testének vörös nedve ki-kibuggyant száján.
- Ez volt a dolgom. Végleg el kell, hogy búcsúzzunk egymástól, Minwoo – Leguggoltam hozzá, ránéztem, végül kissé lesütöttem tekintetemet – Pénzért és az életem miatt tettem azt, amit. Ez lett kiszabva feladatnak. De előtted számtalan embertől vettem el az életét.
- Gyhil… kos… - hörögte csalódva, mérgesen.
- Igen, az vagyok, nem tagadom.
- Végig… hazudtál nekemh...
- A többieknek is – sóhajtottam fel – A Shinhwa ideje alatt is öltem, csak a tudtotok nélkül. Ez nem tartozott rátok. Nem is akartam, hogy rátok tartozzon. Muszáj voltam ölni, most is az vagyok. Az életemmel játszok, akár a kártyalapokkal.
- Teh… hazudtál nekünk… Azt hhittem… megbízhatunk bennedh… mint vezetőh… - vágta hozzám ezeket a szavakat alig hallható hangon, mégis égették a lelkem – Hazug… gyhilkos…
- Sajnálom. Nagyon sajnálom – A nappaliba mentem, elvettem a kanapéról egy párnát. Visszamentem, elfektettem a hideg kövön és rátettem az arcára. Előszedtem pisztolyom, körülbelül bemértem, hol van a homloka. Ahhoz a ponthoz nyomtam a csövet. A díszpárnát használtam hangtompítónak. Mindig hidegvérűen öltem meg embereket, de most eléggé haboztam. Nyöszörgött a párna alatt… végül sírt. Keservesen, amennyire tudott, amennyi ereje megmaradt. Nem akartam megtenni… - Nem akartam… Sajnálom.* - mondtam neki suttogva utolsó szavaimat. Összehúztam a szemeimet, egy hirtelen pillanatban meghúztam a ravaszt. Minwoo összerándult egy szekundumra, majd elengedett. Meghalt. Én öltem meg őt.
Felkeltem, gondolkodtam, hogy levegyem-e a párnát. De végül nem tettem. Nem akartam így látni a arcát. Könnyes, vörös orcáit, homlokán pedig egy lyuk tátong. Nem, nem erre akartam emlékezni. Felkaptam a kabátomat, visszaszálltam a kocsiba. A lehető leggyorsabban elhúztam a csíkot onnét.
- Én ezt nem akarom… - motyogtam magam elé. Már majdnem sírtam és a hajamat téptem volna ki a helyéről. Meg kell tennem, mert engem fog megölni. Letettem a gépet, és egy sóhajjal kísérve elvonultam a fürdőbe.
- Junghyuk, nem mondhatod vissza! Ez a kötelességed!
- De én nem fogom meggyilkolni a legjobb barátomat!
Már kora reggel felhívtam, hátha elérem nála, hogy visszamondjuk a dolgot, s keressünk egy másik célpontot, akihez semmi nem fűz. Ki akartam menteni magamat ez alól, főleg Minwoo-t.
- Nincs kilépés. Pont – rakta le. Percekig néztem a telefonomat, majd idegességemben a földhöz vágtam. Leesett a hátlapja, akkumulátora valamerre elrepült. Szuszogtam a dühtől. Nem akartam megtenni, nem volt szívem. Kemény 15-16 év veszne oda. Ott volt a banda, meg a magánéletünk, ami végigkísérte ezt a másfél évtizedet. Ugyan feloszlottunk a többiekkel, mentek a saját fejük után, viszont Min kitartott mellettem. Ha jól tudom, ő Hyesung-gal és Andy-vel is tartja a kapcsolatot, de ebben nem vagyok biztos. Viszont abba igen, hogy a mi barátságunk megmaradt. Illetve… ameddig meg nem szakítottam.
Lassan lement a Nap, a tükörbe néztem, óráknak tűnt az a röpke tíz perc, amit a tükör előtt töltöttem, tükörképemmel szemezve. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam.
- Hát akkor… menjünk kinyírni egy barátunkat… - Felkaptam egy pólót meg egy pulóvert, végül a cipőm. Pisztolyom és bicskám már a zsebemben pihent. Így mentem le a garázsba. Autómba pattanva indultam el Minwoo házához. Görcsösen szorítottam a kormánykereket, hajtottam előre. A horizonton a vörös szín dominált, az ég tetején lassan megvillantak a legelső fényes csillagok, fekete háttérrel kontrázva. Besötétedett minden, a nappalt átváltotta az éjszaka. Ez volt a tökéletes időpont.
Leparkoltam, de kissé kifordítottam a járgányt, hogy a végén minél előbb eltűnhessek a helyszínről. Kesztyűt húztam az ujjlenyomatok hátrahagyásának elkerülése végett. Becsöngettem, barátom hamar nyitotta is az ajtót. Nyakamba ugrott, szinte szó szerint. Magához ölelt szorosan.
- Eric! De örülök, hogy látlak! – vigyorgott boldogan. Igyekeztem viszonozni a mosolyt. Beljebb invitáltam, levettem a dzsekim, viszont minden más maradt. Ezt hamar meg is kérdőjelezte – Miért nem kapod le a cipőd? Meleged lesz.
- Épp ez a jó. Fázom – Ez volt a lehető legbénább ürügy, amit bevethettem, mert a házban gőzerővel működtek a radiátorok. De Min rám hagyta. Megrántotta a vállait nevetve – Kaphatok inni valamit?
- Persze, szolgáld ki magad! – indult a konyhába, követtem. Ameddig sorolta, hogy mi közül választhatok, elővettem a zsebkésem, kirántottam a tokból – Szóval, csak enny… ihh… - Mikor irányomba fordult, mellkasában végezte pengéje. Visszafojtódott a lélegzete, először le, majd a szemeimbe nézett – Eh… Erich…
- Bocsáss meg – Kihúztam belőle a „kezdőlöketet”, a lyukra rakva kezét rogyott a földre, a térdeire. El sem tudom mondani, mekkora fájdalom volt ez nekem. Egy vércsepp jelent meg szája szélén, lassan végiggördült ajkain, állán, végül a csempén végezte. Eltettem késem, megtörölve egy törlőrongyban.
- Mhi… Miérth thetted ezt…? – lihegte, sebét markolta, közben testének vörös nedve ki-kibuggyant száján.
- Ez volt a dolgom. Végleg el kell, hogy búcsúzzunk egymástól, Minwoo – Leguggoltam hozzá, ránéztem, végül kissé lesütöttem tekintetemet – Pénzért és az életem miatt tettem azt, amit. Ez lett kiszabva feladatnak. De előtted számtalan embertől vettem el az életét.
- Gyhil… kos… - hörögte csalódva, mérgesen.
- Igen, az vagyok, nem tagadom.
- Végig… hazudtál nekemh...
- A többieknek is – sóhajtottam fel – A Shinhwa ideje alatt is öltem, csak a tudtotok nélkül. Ez nem tartozott rátok. Nem is akartam, hogy rátok tartozzon. Muszáj voltam ölni, most is az vagyok. Az életemmel játszok, akár a kártyalapokkal.
- Teh… hazudtál nekünk… Azt hhittem… megbízhatunk bennedh… mint vezetőh… - vágta hozzám ezeket a szavakat alig hallható hangon, mégis égették a lelkem – Hazug… gyhilkos…
- Sajnálom. Nagyon sajnálom – A nappaliba mentem, elvettem a kanapéról egy párnát. Visszamentem, elfektettem a hideg kövön és rátettem az arcára. Előszedtem pisztolyom, körülbelül bemértem, hol van a homloka. Ahhoz a ponthoz nyomtam a csövet. A díszpárnát használtam hangtompítónak. Mindig hidegvérűen öltem meg embereket, de most eléggé haboztam. Nyöszörgött a párna alatt… végül sírt. Keservesen, amennyire tudott, amennyi ereje megmaradt. Nem akartam megtenni… - Nem akartam… Sajnálom.* - mondtam neki suttogva utolsó szavaimat. Összehúztam a szemeimet, egy hirtelen pillanatban meghúztam a ravaszt. Minwoo összerándult egy szekundumra, majd elengedett. Meghalt. Én öltem meg őt.
Felkeltem, gondolkodtam, hogy levegyem-e a párnát. De végül nem tettem. Nem akartam így látni a arcát. Könnyes, vörös orcáit, homlokán pedig egy lyuk tátong. Nem, nem erre akartam emlékezni. Felkaptam a kabátomat, visszaszálltam a kocsiba. A lehető leggyorsabban elhúztam a csíkot onnét.
Megölték Lee
Minwoo-t!
2014. január 18-a reggelén holtan találták otthonában Lee Minwoo-t, a
pár hónapja feloszlott Shinhwa volt énekesét. Mellkasán egy szúrás volt
látható, ráadásban fejbe is lőtték. Halálának oka feltehetőleg gyilkosság. A
rendőrség még nyomoz, azonban semmi jelet nem találtak.
Minwoo 35 évet élt. Sok mindent elért az alatt a 15 év alatt, ameddig idolként dolgozott. Rengetegen rajongtak érte.
Őszinte részvétünket nyilvánítjuk minden rajongónak, hozzátartozóinak meg erőt, kitartást kívánunk!
Minwoo 35 évet élt. Sok mindent elért az alatt a 15 év alatt, ameddig idolként dolgozott. Rengetegen rajongtak érte.
Őszinte részvétünket nyilvánítjuk minden rajongónak, hozzátartozóinak meg erőt, kitartást kívánunk!
És így folytatódott az életem.
Minden ugyanolyan maradt. Egy valamit kivéve.
Már senkim se maradt…
Minden ugyanolyan maradt. Egy valamit kivéve.
Már senkim se maradt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése