Azután az este után, hogy subvokalistánk, Himchan eltűnt, reggel teljesen pánikba voltunk esve. Nem tudtuk, kit kérdezzünk hova tűnt, mikor veszett el. Mivel ő külön szobában alszik a menedzserrel, fel se tudtunk figyelni semmire. Menedzser-hyung akkor meg távol volt. Tökéletes volt az időzítés, gond nélkül véghez lehetett vinni a tervet.
- Yongguk-hyung! - rohant be Daehyun, én az internetet böngésztem, hátha találok valamit társunk felszívódásáról - Valami?- Semmi - ráztam meg a fejem - De nem fogom feladni! Mondjuk az a legnagyobb problémám, hogy eddigi keresgélésem sikertelen volt - a lelkesedésem egyre jobban múlni kezdett, helyette előtört bennem az aggodalom - Ki volt az az észkombájn, aki simán besurranhatott a dormba, és elvihetett valakit? - néztem Dae-re kérdően.
- Fogalmam sincs - rántotta meg a vállát - De szerinted jól van?
- Nem tudom - sóhajtottam - Ki tudja ki rabolhatta el, hova vitte és mit csinál vele - barátom szomorúan nyöszörögött egyet, majd leült mellém, és segített keresni.
Egy-két napig ez így ment. Búvárkodtunk mindenféle hírportálon meg hasonló oldalakon, hogy egy kis falatnyi információhoz juthassunk. Nem tudtunk semmit előkaparni, de már a világháló tele volt Kim Himchan eltűnésével. A Baby-k teljesen kétségbe voltak esve, ahogy a személyzet is, az egész TS, főleg mi. Még más fandomok is próbáltak belesegíteni a kutatásba, nem nagy sikerrel. Kicsivel később minden megváltozott.
Negyedik napja ugyanaz a munka folyik nálunk, mind az öten mindent megtettünk, hogy kiderítsük, mi is történt valójában. Épp a laptopom felett görnyedtem a szobámban, jobb oldalamon Youngjae foglalt helyet. Együtt folytattuk a munkát, ám egy hangos felzokogás hallatszódott a konyhából. Ez más volt, mint az utóbbi napokban elhangzott sírások. Ez keservesebb volt annál. Arrébb löktem a gépemet, YJ-vel a helyiség felé kezdtünk rohanni.- Junhong, mi történt? Mi a baj? - faggattam, ő meg odafordította a saját laptopját. Megnyitottam a linket, és a monitorra meredtem.
,,Megtalálták Kim Himchant holttestét
A B.A.P nevű fiúbanda egyik tagja még vasárnap tűnt el az együttes közös lakásából. Az énekest Szöultól 50 km-re találták meg, egy teljesen összeroncsolódott autó csomagtartójában. Testén rengeteg súlyos égési sérülés volt látható, szinte szétégett a teste. Épp annyira volt épségben, hogy felismerhették őt az orvosok. Az előadó 24 éves volt. Gyilkosa még ismeretlen."
- Ez... - motyogott Youngjae. Szemeim ide-oda cikáztak a képernyőn, nem sokkal később könnyekkel teltek meg, és belecsaptam az asztalba.
- A picsába! - üvöltöttem, és a maknae-val egyetemben zokogtam minden erőmből. Társam is becsatlakozott, a másik két tag ijedten rohant be a konyhába.- Jesszusom, mi van itt? - sápadt le Jongup.
- Himchan meghalt! - kiáltottam rájuk. Dühös voltam, mérhetetlenül dühös, de egyben mardosott a szomorúság, a hiány. Himchan volt a legjobb barátom, a többit bandatag anyukája. Nélküle nem tudunk tovább menni. Szükségünk van rá.
Daehyunt meg kellett fognia táncosunknak, különben összeesik.
- Te csak viccelsz... - csóválta a fejét hitetlenül.
- Nem hiszel nekem?! - vágtam oda - Akkor olvasd el ezt! - löktem feléjük a gépet, szinte lezuhant az asztalról. Legszívesebben darabokra zúztam volna mindent, hogy semmi ne maradjon épségben. Annyira hiányzott, elpárolgása óta egyre jobban vissza akartam őt kapni, de most haltam meg nélküle igazán. Már rögtön ez volt az első gondolatom: a bandát fel kell oszlatni. Nélküle nem fogok tovább dolgozni. Mind a ketten elolvasták a cikket, a fiatalabbik a földre rogyott. Megremegtek a lábai, minden erő kiszállt belőle, és a fenekére érkezve ült le a hideg konyhakőre.
- Hyung... - szipogott - Himchan-hyung, mit tettek veled?
- Felgyújtották - állapította meg Daehyun erőtlenül. Könnyeim még mindig nem tudtak elapadni, bármennyire is akartam. De hiába próbálkoztam, ez volt életem legnagyobb tökön rúgása. Sosem akartam átélni, hogy milyen egy munkatársat elveszíteni, főleg, ha a barátomról van szó.
- Ki az a szemét mocskos állat? Esküszöm megtalálom, és rögtön ki is belezem! - fakadtam ki magamból, leverve az edényeket a pultról. Hatalmas nagy csörömpölés töltötte be a dormot, Zelo ijedten összerezzent, hozzábújt a mellette síró Youngjae-hez. Ezután néma csend, mindenki egyszerre kezdett el zokogni. Hatalmas nagy űr volt a szívemben, sőt, az már nem is volt. Ez a pár sor egyenesen kitépte a helyéről - Himchan... - suttogtam, nekidöntöttem homlokomat a falnak, összeszorított szemekkel sírtam tovább. Patakokban folytak a könnyeim. Mint mindenki másnak.
Napokig ki sem mozdultunk a saját szobánkból, Himchan és a menedzser hálójában rengeteg mécses égett. Szinte már világosság uralkodott. Felkeltem az ágyamról, még mindig csordogáltak a cseppek az arcomon. Harmadnapja csak sírok megállás nélkül. Egy ideig biztos nem tudom és nem is akarom abbahagyni. Becsoszogtam a helyiségben, óvatosan átlépkedtem a földön heverő fényforrásokat, az asztalhoz mentem. Ott volt a legtöbb belőlük. Három nagy csokor virág, egy közös kép, és Őróla egy. Óvatosan levettem onnan a csak róla készült fotót, helyet foglaltam az ágyán. Az már szépen be meg volt csinálva, rajta volt minden kis emlék, ami vele kapcsolatos: képek, tárgyak, levelek. Végigsimítottam az üvegen arcánál, félresöpörve a rákötött fekete szalagot. Egy féloldalas mosoly kúszott arcomra vigyora láttán.
- Annyira hiányzol... - sóhajtottam - Remélem hallod, amit most mondok. Nem tudom, hogy ki tette veled, és miért. De hidd el, hogy meg fogom keresni, és bosszút állok érted. Akár a vérét is kiontom, hogy boldoggá tehesselek - húztam össze a szemeimet egy elszánt mosoly kíséretében - Tudod... rengeteget gondolkodtam a B.A.P jövőjén. Hogy... hogy mi lesz a jövőben. Úgy voltam, hogy itt véget vetek az egésznek. Nélküled nem vagyok hajlandó zenét komponálni, koreográfiát tanulni, koncerteket adni. Vissza akarlak kapni. Létezni nem akarok a társaságod nélkül, a legjobb barátom nélkül - csuklott el a hangom. Lehajtottam a fejemet, nagyokat lélegeztem. Miután kellőképpen lenyugodtam, ismét szemeibe néztem - Viszont úgy gondolom, hogy te se szeretnéd, ha feloszlanánk. Azt szeretnéd, hogy tovább dolgozzunk. Tudom, hogy ez lenne a kívánságod. Hogy a Baby-ket boldoggá tegyük, hogy csináljuk azt, amit szeretünk. És ekkor felhoznád a lapockámon lévő tetoválást - kuncogtam - Megmondom őszintén, hogy igazad lenne. Csak olyan nehéz a hiányoddal együtt élni. Remélem megbocsájtasz nekem minden ellened elkövetett bűnömért, és köszönetet mondasz minden jó percért - megint elmosolyodtam. Rengeteg emlék lepörgött a szemem előtt - Mindenesetre én hálás vagyok neked, Himchan. Köszönöm neked a középiskolai bulizásokat, a debüt előtti közös megbeszéléséket, és a bandával való együttműködést. Most már senki nem bánt téged, nyugodj meg. Örökre meg tudsz pihenni, anélkül, hogy rettegned kéne. Minket ne félts, megleszünk. Nehezen, de túlélünk mindent. A kisebbek is nagyon szeretnek téged, és hiányzik nekik az anyukájuk. A barátjuk. Kérlek, vigyázz ránk odafentről... - megint kiszállt az erő a hangomból, ezúttal nem tartottam vissza könnyeimet, utat engedtem nekik - Hiányzol... nagyon. Szeretlek, barátom.
A többiek is egyetértettek azzal, hogy folytatnunk kell. Himchant elszomorítanánk azzal, ha feladnánk. Erős embereknek ismert minket, így azok is maradtunk. Időközben a tettest is megtudtuk, ő viszont öngyilkos lett. Örülj, hogy nem én találtak meg, te ribanc. Jobban jártál így - gondoltam magamban a hír hallatán.
Eggyel kevesebben vagyunk ugyan, de tudunk mosolyogni. Mert képesek vagyunk tovább lépni. elfogadni a tényt, hogy már csak öten maradtunk. Vagyis... nem egészen: van egy őrangyalunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése