Loneliness [Yunho x Jaejoong]

Zene

„Kellett nektek elindítani a balhét. Mindent fel kellett forgatnod. Igaz? Jól esik, ha játszadozhatsz velem? A perrel tényleg rengeteg mindent megoldottatok. Hiányoznak az együtt töltött idők, a dormban folytatott közös röhögések. De már így is túl nagy a csend. Miközben ezeket jegyzem fel magamnak meg maradék egy csapattársamnak, a könnyeim megállás nélkül folynak. Túl sokat mindent tűrtem el nélküled. Rengeteg probléma szakadt a vállamba. Semmi se ugyanolyan. Jaejoong, mond: miért kellett a többiekkel ellentámadást indítani kettőnk ellen? Miért bontották fel azt a megszokott rendet, ami a csapat között volt évekig? Miért nem tartottad meg a köztünk megalakult változást? Talán nem voltam megfelelő? Szerettelek, rettenetesen. Elvileg te is. De ezt kettészakítottad, beledöfted a tőrt a hátamba, egyenesen a szívembe. Hagysz elvérezni, miközben a cseppek patakként gördülnek le az arcomon, folyamatosan buggyannak ki szemeimből, mint a frissen megnyílt forrás. Te meg röhögsz az orrod alatt. Biztos jó érzés, hogy kibasztál velem. Biztos imádtad, hogy az SM ellen felléptetek. Ha tényleg szerettél… akkor miért követettek el ekkora hibát? Miért nem tudtatok megmaradni a seggeteken? Hah. Pénzhajhász banda. Azt hittétek, megnyeritek az Entertainment ellen indított pert. Nevetséges álmok. Pont őket győztétek volna le? Naivak voltatok, nagyon naivok. Sose uralkodhattatok az SM felett, soha! Mindig ők irányítottak titeket, rángattak, mint valami marionett bábut. Le akartátok tépni a kötelet, amit a nyakatok köré akasztottak. Meg is próbáltátok, de belefulladtatok. Így örökre elbúcsúzhattunk egymástól. Még mindig nehéz feldolgoznom. Gyűlöllek te idióta. Ki nem állhatlak. De valahol a szívem mélyén mégis vissza akarlak kapni. Mintha egy kisgyerektől vették volna el a játékát, mintha egy sorozatgyilkos szúrta volna át a torkomat. Gondolnád, hogy ezeket én mind átéltem? Nem hiszem. Nem tudsz te semmit. Remélem, megvagy nélkülem. Mert én nem fogom tengetni tovább az életemet magányos idolként. Viszlát.

-Yunho”

Elfehéredtek az ujjaim, mire befejeztem legutolsó levelemet. A tollat percekig kattogtattam a kezemben, üveges, könnyes tekintettel bámultam a falat, rajta még a pár éve készült utolsó közös képeinkkel. Volt rajta boldog, volt rajta szomorú. Minden felidéződött bennem. Nagyon sok mindent éltem át vele. Ő viszont elhajított. Többet nem akartam vele foglalkozni, nem akartam tovább szenvedni. Felugrottam, felborult a szék, de még ez sem tudott érdekelni. A fürdő felé vettem az irányt, közben bepillantottam megmaradt csapattársam szobájába. Békésen aludt. Sajnálom Changmin. Tényleg.
Ezzel együtt rögtön mentem tovább. Becsuktam a fürdőajtót, felkapcsolva a villanyt. Ott volt előttem a kád. Megnyitottam a csapot, megtöltöttem forró vízzel. A gőz belepte az egész helyiséget, enyhe réteget fújt a tükörre. Kissé letakarítottam, elszörnyedve pillantottam végig magamon. A szemeim alatt méteres fekete karikák, kisírt, vörös tekintet, könnyeim teljesen eláztatták egész arcomat. A szám ki volt cserepesedve, fehér voltam, akár egy hulla. Borzasztó látvány volt, de az utóbbi időben alakult ki mindez. Nem értem, hogy eddig miért nem. Csak most. Talán most jöttem rá mindenre. Hogy mégis mennyire hiányzik nekem Jae. A csuklóimra pillantottam. Rajtuk volt a kötés, amik már egy hete ott éktelenkedtek. Lassan lecsavartam a gézt, végignéztem mind a két karomon: hosszú vágások, itt-ott mélyebbek, valahol éppen csak meg voltak karcolva. Felsóhajtottam, levetkőztem, és beültem a kádba. Kirázott a hideg a forróságtól, óvatosan beleültem. Kinyitottam a fiókot, megcsillant benne gyilkos fegyverem: a penge. Ami mindig csillapította a fájdalmamat, és amiről csak Changmin tudott. Mindig el akarta tőlem venni, nem akarta, hogy tönkretegyem magam. Milyen aranyos. Minden egyes alkalommal azt hazudtam neki, hogy kidobtam őket. De itt voltak mindvégig, a fiókban. Sose kereste őket, mert hitt nekem. Igaz, csalódott, mikor meglátta az újabb hegeimet, de folyton bevette hazudozásomat. Sosem tanul a hibáiból. Nem ismer igazán. Bezártam a szekrényt, visszadőltem a vízbe. Párszor lassan megforgattam ujjaim között az éles fémdarabot, követtem a szememmel mozgását. Mosolyogtam megállás nélkül, éreztem, hogy a láttán megkönnyebbülök. Kifújtam magam, a karomhoz emeltem. Először csak simogattam vele, semmilyen sebet nem ejtettem magam. Majd egyszerűen belenyomtam a húsba. Felszisszentem, de onnantól nem tudtam megállni: húztam-vontam a pengét kezemben, jó mélyre sikerültek. Mikor végleg úgy éreztem, hogy elértem azt a célt, amit akartam, kinyújtottam a bal karomat, hogy kilógjon a kád peremén. Szüntelen folyt belőle a vér, közben még mindig szorítottam a fémet másik kezemben. Piros nedvemből a vízbe is jutott, kígyózva oszlott el, majd lassan kezdte vörösre színezni. A gőz még mindig szállt, majdnem teljesen megfullasztva. Szinte éreztem, hogy sápulok, szemhéjaim ólomnehézségűek voltak. Lehunytam őket, hogy segítsek magamon. A kezemből kiesett a penge, hatalmasat csattanva ért földet a vízben. Oldalra hajtottam a fejemet, közben még mindig mosolyogtam. Égett az egész alkarom, mintha meggyújtottam volna valamivel. Pedig csak játszadoztam… Vettem egy mély lélegzetet, ez volt a legutolsó. Óvatosan lépkedtem ki a sötétségből, egyenesen a megmentő fény felé.

„Sajnálattal közöljük, hogy Jung Yunho-t (†27) csapattársa, Shim Changmin holtan találta közös fürdőszobájukban. Az énekes szó szerint a saját vérében fürdött. A bal karján egyetlen felirat volt látható: „Szerettelek.”. Búcsúztatója ____ ___-kor, ____ órakor fogják megtartani a szöuli ______ -i temetőben.
Szerettünk Yunho. Nyugodj békében.”