Ördögi kacaj tör fel a nő torkából. Egyre hisztérikusabbá és
rémisztőbbé vált.
- Chaerin…? – Dara rémülten jött a közelebb ment hozzá, miközben a nappali
közepén térdelt, kissé összegubózva, közben ugyanúgy röhögött. Mikor társa
hangját meghallotta, hevesen hátrapillantott, komoly ábrázattal, szemei vérben
forogtak szinte. – J…Jól vagy?
- Én? – Arcára egy széles vigyor telepedett, megint kitört belőle a röhögés. – Jobban nem is lehetnék! A lehető legjobban
vagyok! – Hangja, mint egy elmebetegé, ráadásul ez a hátborzongató
nevetőgörcsével párosulva eléggé szőrszálhasogató. A fiatalabb társa egy kicsit
hátrébbment, azonban a másik fel is pattant a szőnyegről, közelített feléje. –
Hova mész, Sandara? Félsz tőlem? Ne félj, nem bántalak. – Féloldalas mosolyra
volt húzva a szája, lépkedett barátnője felé. Hátrált rémült ábrázatával, s
szerencsétlenségére megbukott a küszöbben, így hátra esett. Alsóajkán lassan
kiszivárgott egy vércsepp. Az idősebb akaratlanul megnyalta a száját. – Vér…
Olyan szép színe van, nemde, Dara? – sóhajtott fel. Sandara padlón ülve
hátrafelé kezdett csúszkálni a másik irányba. Tovább akart tőle menekülni. –
Most nézd meg! – Felemelte a karomját. Dara szemei nagyobbra tágultak, gyorsabb
tempóban hátrált előle. – Mi az? Hisz olyan szép! – nézett tagjára. Majdnem az
egészen hosszú, mélyebb vágások futottak végig, lecsordogált róla testének vörös
nedve. Társa torka felé kapott vele, erősen megragadta. Felkelt, ezzel húzta őt
is magával. – Miért nézel ilyen ijedten? Nem lesz semmi baj, dongsaeng~ -
nyugtatta aranyos hangon. CL erősen fogta nyakánál, a másik kézfejét pedig
próbálta leszedni magáról, közben éltető levegőért kapkodott. – Ssssh…
Nemsokára minden rendben lesz. – tette hüvelykujját Dara szájára. Ugyanúgy fuldokolt
szorításában. Elővette a véres kiskést a zsebéből, amivel a saját sérüléseit
okozta. – Látod ezt itt? Majd ez a kis édes segíteni fog. – Nyelvét végighúzta
rajta, így megízlelhette saját magát. A fiatalabb feje egyre inkább kékült,
közben egész teste remegett a félelemtől. Chaerin lejjebb vitte a kezét a lány
torkán, odatette a kés pengéjét. – Viszlát, Sandara. Jó üdülést a sötétségben! –
motyogta a fülébe, majd egy mozdulattal el is vágta légcsövét. A másikuk
felhörgött fájdalmas, elernyedt idősebb társa szorításában. Elengedte, Dara
pedig mint egy bábú, úgy hullott a földre. Odatelepedett melléje, mutatóujját
végighúzta a vágáson, végül az abból kiáradó folyadékot lenyalta róla. Jóleső
hümmögéssel reagálta le ízét.
- Unnie, hagyd ezt abba!
- Ugyan… Minden rendben lesz. Csak kicsit várj.
- Hagyj békén! Ne bánts, kérlek! – Minzy keservesen zokogott leaderének ereje
alatt. Az ajtónak volt nyomva, CL pedig szorosan mögötte.
- Csak egy kis fájdalmat fogsz érezni. Pár pillanat az egész.
- De én ezt nem akarom! – próbált vergődni, de elég nehezen ment neki. Az
idősebben rengeteg erő lakozott. – Térj észhez, nincs kint a négy kereked!
- Teljesen normális vagyok, drágám. De ne félj… Darát is lassan látni fogod,
garantálom. – Fegyverét kezében szorongatta. Felemelte a levegőbe kissé,
egyenesen a Minji hátához bökött a végével. – Jó éjszakát. – S így bele is
döfte. A fiatalabból egy hang se jött ki. Szája szélén megjelent éltető bordó
nedve, egyre több és több jött. Chaerin elengedte őt, ő pedig végigcsúszott az
ajtón, egy vörös csíkot hagyva a fehér faajtón.
- CL… mit művelsz?! – Egy hang szólalt fel a szőke gyilkos mögött.
Hátrapillantott félszemmel, ajkai elégedett mosollyá alakultak.
- Vártalak… Bom.
- Mit csináltál?! - futott oda Minzy
holttestéhez. Sírni kezdett, Chaerin pedig csak ácsorgott, s nézte idősebb
barátját. – Őrült vagy! Egy beteg állat! Megölted a csapattársaidat!
- Ne félj, Bommie-drágám. Nem leszel tőlük olyan távol. Hamarosan egy család
leszünk ismét.
- Eddig is az voltunk! De te szétkúrtad!
- Ejj… Ne káromkodj. Nem tanítasz jót a kisebbnek. – A lehető legszorosabban
megragadta fekete haját, felrángatta a csempéről. Bom sikítozott, arcát könnyei
áztatták. A kés a mellkasába döfődött, majd kihúzták, egy újabb pontba szúrták,
s ezt elismételték még egyszer-kétszer. Eldobta a banda legidősebb lányát.
Végigcsúszott a padlón, piros foltokat hagyva. CL lassan feléje ment, közben
Bom nyöszörgött a fájdalomtól, egyre jobban fogyott el az ereje. – Na még egy
kicsit várjál… Dara és Minzy már csak egy karnyújtásnyira vannak. Végül én is
veletek leszek. Több fájdalom nem lesz. Egyikünket se fogják bántani.
Legfőképpen engem. Az a sok nyomorék kis rajongó… Nem tudják értékelni a
zenémet, a művészetemet. A halálra kívántak. Örülnének annak, ha megdöglenék
minél előbb. Megteszem a kedvükért. Azonban a barátaim nélkül nem fogom itt hagyni
ezt a rohadt világot. Figyeld meg, sokkal jobb lesz mind a négyünknek. –
Megsimogatta ébenfekete hajzuhatagát Bom-nak, kedvesen, mégis rettentő gonoszan
mosolygott. – Viszlát, Bommie. Mindjárt látjuk egymást ismét. – Végül a penge
végigszúródott a torkán. Az utolsó sóhajai és hörgései jöttek fel torkából,
majd összecsuklott. Elhajította a tárgyat, a nappaliba lépkedett, átlépve a
legidősebb s a második legfiatalabb élettelen testét. Az ágy közelében, a
plafonon egy szép kis hurok lógott, a kis szék pedig alatta. Sietősen ráállt.
- How beautiful is this life… How painful is this life… - énekelgette dalának
sorait, miközben a kötelet magára akasztotta. Kicsit megszorította, lehunyta a
szemeit. Kezeit ökölbe szorította, egy mély levegőt vett, a következő
pillanatban pedig a szék alatta kirúgva feküdt a földön, ő pedig lógott…
S így találta meg a békét.
Régi csillárt feloltottam,
Elveszek ölelésedben,
