Ördögi kacaj tör fel a nő torkából. Egyre hisztérikusabbá és
rémisztőbbé vált.
- Chaerin…? – Dara rémülten jött a közelebb ment hozzá, miközben a nappali közepén térdelt, kissé összegubózva, közben ugyanúgy röhögött. Mikor társa hangját meghallotta, hevesen hátrapillantott, komoly ábrázattal, szemei vérben forogtak szinte. – J…Jól vagy?
- Én? – Arcára egy széles vigyor telepedett, megint kitört belőle a röhögés. – Jobban nem is lehetnék! A lehető legjobban vagyok! – Hangja, mint egy elmebetegé, ráadásul ez a hátborzongató nevetőgörcsével párosulva eléggé szőrszálhasogató. A fiatalabb társa egy kicsit hátrébbment, azonban a másik fel is pattant a szőnyegről, közelített feléje. – Hova mész, Sandara? Félsz tőlem? Ne félj, nem bántalak. – Féloldalas mosolyra volt húzva a szája, lépkedett barátnője felé. Hátrált rémült ábrázatával, s szerencsétlenségére megbukott a küszöbben, így hátra esett. Alsóajkán lassan kiszivárgott egy vércsepp. Az idősebb akaratlanul megnyalta a száját. – Vér… Olyan szép színe van, nemde, Dara? – sóhajtott fel. Sandara padlón ülve hátrafelé kezdett csúszkálni a másik irányba. Tovább akart tőle menekülni. – Most nézd meg! – Felemelte a karomját. Dara szemei nagyobbra tágultak, gyorsabb tempóban hátrált előle. – Mi az? Hisz olyan szép! – nézett tagjára. Majdnem az egészen hosszú, mélyebb vágások futottak végig, lecsordogált róla testének vörös nedve. Társa torka felé kapott vele, erősen megragadta. Felkelt, ezzel húzta őt is magával. – Miért nézel ilyen ijedten? Nem lesz semmi baj, dongsaeng~ - nyugtatta aranyos hangon. CL erősen fogta nyakánál, a másik kézfejét pedig próbálta leszedni magáról, közben éltető levegőért kapkodott. – Ssssh… Nemsokára minden rendben lesz. – tette hüvelykujját Dara szájára. Ugyanúgy fuldokolt szorításában. Elővette a véres kiskést a zsebéből, amivel a saját sérüléseit okozta. – Látod ezt itt? Majd ez a kis édes segíteni fog. – Nyelvét végighúzta rajta, így megízlelhette saját magát. A fiatalabb feje egyre inkább kékült, közben egész teste remegett a félelemtől. Chaerin lejjebb vitte a kezét a lány torkán, odatette a kés pengéjét. – Viszlát, Sandara. Jó üdülést a sötétségben! – motyogta a fülébe, majd egy mozdulattal el is vágta légcsövét. A másikuk felhörgött fájdalmas, elernyedt idősebb társa szorításában. Elengedte, Dara pedig mint egy bábú, úgy hullott a földre. Odatelepedett melléje, mutatóujját végighúzta a vágáson, végül az abból kiáradó folyadékot lenyalta róla. Jóleső hümmögéssel reagálta le ízét.
- Chaerin…? – Dara rémülten jött a közelebb ment hozzá, miközben a nappali közepén térdelt, kissé összegubózva, közben ugyanúgy röhögött. Mikor társa hangját meghallotta, hevesen hátrapillantott, komoly ábrázattal, szemei vérben forogtak szinte. – J…Jól vagy?
- Én? – Arcára egy széles vigyor telepedett, megint kitört belőle a röhögés. – Jobban nem is lehetnék! A lehető legjobban vagyok! – Hangja, mint egy elmebetegé, ráadásul ez a hátborzongató nevetőgörcsével párosulva eléggé szőrszálhasogató. A fiatalabb társa egy kicsit hátrébbment, azonban a másik fel is pattant a szőnyegről, közelített feléje. – Hova mész, Sandara? Félsz tőlem? Ne félj, nem bántalak. – Féloldalas mosolyra volt húzva a szája, lépkedett barátnője felé. Hátrált rémült ábrázatával, s szerencsétlenségére megbukott a küszöbben, így hátra esett. Alsóajkán lassan kiszivárgott egy vércsepp. Az idősebb akaratlanul megnyalta a száját. – Vér… Olyan szép színe van, nemde, Dara? – sóhajtott fel. Sandara padlón ülve hátrafelé kezdett csúszkálni a másik irányba. Tovább akart tőle menekülni. – Most nézd meg! – Felemelte a karomját. Dara szemei nagyobbra tágultak, gyorsabb tempóban hátrált előle. – Mi az? Hisz olyan szép! – nézett tagjára. Majdnem az egészen hosszú, mélyebb vágások futottak végig, lecsordogált róla testének vörös nedve. Társa torka felé kapott vele, erősen megragadta. Felkelt, ezzel húzta őt is magával. – Miért nézel ilyen ijedten? Nem lesz semmi baj, dongsaeng~ - nyugtatta aranyos hangon. CL erősen fogta nyakánál, a másik kézfejét pedig próbálta leszedni magáról, közben éltető levegőért kapkodott. – Ssssh… Nemsokára minden rendben lesz. – tette hüvelykujját Dara szájára. Ugyanúgy fuldokolt szorításában. Elővette a véres kiskést a zsebéből, amivel a saját sérüléseit okozta. – Látod ezt itt? Majd ez a kis édes segíteni fog. – Nyelvét végighúzta rajta, így megízlelhette saját magát. A fiatalabb feje egyre inkább kékült, közben egész teste remegett a félelemtől. Chaerin lejjebb vitte a kezét a lány torkán, odatette a kés pengéjét. – Viszlát, Sandara. Jó üdülést a sötétségben! – motyogta a fülébe, majd egy mozdulattal el is vágta légcsövét. A másikuk felhörgött fájdalmas, elernyedt idősebb társa szorításában. Elengedte, Dara pedig mint egy bábú, úgy hullott a földre. Odatelepedett melléje, mutatóujját végighúzta a vágáson, végül az abból kiáradó folyadékot lenyalta róla. Jóleső hümmögéssel reagálta le ízét.
- Unnie, hagyd ezt abba!
- Ugyan… Minden rendben lesz. Csak kicsit várj.
- Hagyj békén! Ne bánts, kérlek! – Minzy keservesen zokogott leaderének ereje alatt. Az ajtónak volt nyomva, CL pedig szorosan mögötte.
- Csak egy kis fájdalmat fogsz érezni. Pár pillanat az egész.
- De én ezt nem akarom! – próbált vergődni, de elég nehezen ment neki. Az idősebben rengeteg erő lakozott. – Térj észhez, nincs kint a négy kereked!
- Teljesen normális vagyok, drágám. De ne félj… Darát is lassan látni fogod, garantálom. – Fegyverét kezében szorongatta. Felemelte a levegőbe kissé, egyenesen a Minji hátához bökött a végével. – Jó éjszakát. – S így bele is döfte. A fiatalabból egy hang se jött ki. Szája szélén megjelent éltető bordó nedve, egyre több és több jött. Chaerin elengedte őt, ő pedig végigcsúszott az ajtón, egy vörös csíkot hagyva a fehér faajtón.
- CL… mit művelsz?! – Egy hang szólalt fel a szőke gyilkos mögött. Hátrapillantott félszemmel, ajkai elégedett mosollyá alakultak.
- Vártalak… Bom.
- Mit csináltál?! - futott oda Minzy holttestéhez. Sírni kezdett, Chaerin pedig csak ácsorgott, s nézte idősebb barátját. – Őrült vagy! Egy beteg állat! Megölted a csapattársaidat!
- Ne félj, Bommie-drágám. Nem leszel tőlük olyan távol. Hamarosan egy család leszünk ismét.
- Eddig is az voltunk! De te szétkúrtad!
- Ejj… Ne káromkodj. Nem tanítasz jót a kisebbnek. – A lehető legszorosabban megragadta fekete haját, felrángatta a csempéről. Bom sikítozott, arcát könnyei áztatták. A kés a mellkasába döfődött, majd kihúzták, egy újabb pontba szúrták, s ezt elismételték még egyszer-kétszer. Eldobta a banda legidősebb lányát. Végigcsúszott a padlón, piros foltokat hagyva. CL lassan feléje ment, közben Bom nyöszörgött a fájdalomtól, egyre jobban fogyott el az ereje. – Na még egy kicsit várjál… Dara és Minzy már csak egy karnyújtásnyira vannak. Végül én is veletek leszek. Több fájdalom nem lesz. Egyikünket se fogják bántani. Legfőképpen engem. Az a sok nyomorék kis rajongó… Nem tudják értékelni a zenémet, a művészetemet. A halálra kívántak. Örülnének annak, ha megdöglenék minél előbb. Megteszem a kedvükért. Azonban a barátaim nélkül nem fogom itt hagyni ezt a rohadt világot. Figyeld meg, sokkal jobb lesz mind a négyünknek. – Megsimogatta ébenfekete hajzuhatagát Bom-nak, kedvesen, mégis rettentő gonoszan mosolygott. – Viszlát, Bommie. Mindjárt látjuk egymást ismét. – Végül a penge végigszúródott a torkán. Az utolsó sóhajai és hörgései jöttek fel torkából, majd összecsuklott. Elhajította a tárgyat, a nappaliba lépkedett, átlépve a legidősebb s a második legfiatalabb élettelen testét. Az ágy közelében, a plafonon egy szép kis hurok lógott, a kis szék pedig alatta. Sietősen ráállt.
- How beautiful is this life… How painful is this life… - énekelgette dalának sorait, miközben a kötelet magára akasztotta. Kicsit megszorította, lehunyta a szemeit. Kezeit ökölbe szorította, egy mély levegőt vett, a következő pillanatban pedig a szék alatta kirúgva feküdt a földön, ő pedig lógott…
S így találta meg a békét.
- Ugyan… Minden rendben lesz. Csak kicsit várj.
- Hagyj békén! Ne bánts, kérlek! – Minzy keservesen zokogott leaderének ereje alatt. Az ajtónak volt nyomva, CL pedig szorosan mögötte.
- Csak egy kis fájdalmat fogsz érezni. Pár pillanat az egész.
- De én ezt nem akarom! – próbált vergődni, de elég nehezen ment neki. Az idősebben rengeteg erő lakozott. – Térj észhez, nincs kint a négy kereked!
- Teljesen normális vagyok, drágám. De ne félj… Darát is lassan látni fogod, garantálom. – Fegyverét kezében szorongatta. Felemelte a levegőbe kissé, egyenesen a Minji hátához bökött a végével. – Jó éjszakát. – S így bele is döfte. A fiatalabból egy hang se jött ki. Szája szélén megjelent éltető bordó nedve, egyre több és több jött. Chaerin elengedte őt, ő pedig végigcsúszott az ajtón, egy vörös csíkot hagyva a fehér faajtón.
- CL… mit művelsz?! – Egy hang szólalt fel a szőke gyilkos mögött. Hátrapillantott félszemmel, ajkai elégedett mosollyá alakultak.
- Vártalak… Bom.
- Mit csináltál?! - futott oda Minzy holttestéhez. Sírni kezdett, Chaerin pedig csak ácsorgott, s nézte idősebb barátját. – Őrült vagy! Egy beteg állat! Megölted a csapattársaidat!
- Ne félj, Bommie-drágám. Nem leszel tőlük olyan távol. Hamarosan egy család leszünk ismét.
- Eddig is az voltunk! De te szétkúrtad!
- Ejj… Ne káromkodj. Nem tanítasz jót a kisebbnek. – A lehető legszorosabban megragadta fekete haját, felrángatta a csempéről. Bom sikítozott, arcát könnyei áztatták. A kés a mellkasába döfődött, majd kihúzták, egy újabb pontba szúrták, s ezt elismételték még egyszer-kétszer. Eldobta a banda legidősebb lányát. Végigcsúszott a padlón, piros foltokat hagyva. CL lassan feléje ment, közben Bom nyöszörgött a fájdalomtól, egyre jobban fogyott el az ereje. – Na még egy kicsit várjál… Dara és Minzy már csak egy karnyújtásnyira vannak. Végül én is veletek leszek. Több fájdalom nem lesz. Egyikünket se fogják bántani. Legfőképpen engem. Az a sok nyomorék kis rajongó… Nem tudják értékelni a zenémet, a művészetemet. A halálra kívántak. Örülnének annak, ha megdöglenék minél előbb. Megteszem a kedvükért. Azonban a barátaim nélkül nem fogom itt hagyni ezt a rohadt világot. Figyeld meg, sokkal jobb lesz mind a négyünknek. – Megsimogatta ébenfekete hajzuhatagát Bom-nak, kedvesen, mégis rettentő gonoszan mosolygott. – Viszlát, Bommie. Mindjárt látjuk egymást ismét. – Végül a penge végigszúródott a torkán. Az utolsó sóhajai és hörgései jöttek fel torkából, majd összecsuklott. Elhajította a tárgyat, a nappaliba lépkedett, átlépve a legidősebb s a második legfiatalabb élettelen testét. Az ágy közelében, a plafonon egy szép kis hurok lógott, a kis szék pedig alatta. Sietősen ráállt.
- How beautiful is this life… How painful is this life… - énekelgette dalának sorait, miközben a kötelet magára akasztotta. Kicsit megszorította, lehunyta a szemeit. Kezeit ökölbe szorította, egy mély levegőt vett, a következő pillanatban pedig a szék alatta kirúgva feküdt a földön, ő pedig lógott…
S így találta meg a békét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése